Emberirtó - 30Y

Távol állnak messzi látók lencséjén a déli napnak,

arcod csillog menjél délnek,

maradj itt vagy menj északnak,

annyi válasz, kérdés nincsen,

elindulsz ha nem is várnak

minden álomból felébredsz

nézz most rám és mondj vidámat!

Bátorít a bátorítód,

elgyengít a gyávaságod,

elaltat az andalító,

te előttem én utánad,

állj a parton nézz a szélbe,

jósolj délből hullámokból,

minden hullám partig ér el,

lábadhoz ér úgy dorombol.

Minden hullám partra vágyik,

lábadhoz ér úgy dorombol,

kapard el vagy kapard ki

vagy kapard össze koromból,

jósolj múltat legyen benne,

bosszúálló szívet tépő,

engem mindig megríkató,

téged mindig felderítő!

Legyen olyan, amilyenbe fürdünk, mint az óceánba,

bokád körül aranyhalak,

alul csönd van felül lárma,

alul alsók felül felsők,

alul úsznak felül szállnak,

középen meg emberirtót fecskendezek nem sajnállak!

Megint kezdem sosincs vége,

sorban állsz és vársz a kódra, ez az ember az utolsó, ezt firkálom a trikódra,

ez az ember az utolsó,

menj utána ahol földre

esik figyeld, amíg a szuszog,

a trikóját vedd el tőle!

Az élet nem mély óceán,

a hajónk nem ring rajta,

mint dinnyehéjak a Dunán.

Képekből gyúrunk múltat,

múltakból gyúrunk képet,

engeded vagy még tartanád,

se élet nincs, se óceán,

a szavak hullámverése,

dadog a csónak oldalán,

olcsó gumimatracok közt csíkos kék-fehéren vagy felhők közt az égen.

Képekből gyúrunk múltat,

múltakból gyúrunk képet,

velem nem történt meg,

veled megtörténhet,

velem nem történt meg,

veled megtörténhet.